Belépés

Seiko Prospex Sea a mélység titka

2016. július 5.

Egy igazi búváróra nem kizárólag búvároknak

 

Egy kis Seiko (Diver) óra történelem

A Prospex búvárórák története egészen 1965-ig nyúlik vissza. Ekkor alkotta meg a Seiko az első, kimondottan búvárórának kikiáltott modelljét. A következő nagy lépés 1968-ban a magas féllengésszámú automata óra volt, amely már 300m-es vízállósággal bírt. A Seiko azonban nem állt meg ezen a ponton, hiszen a cég filozófiája ezt nem engedhette. 1975-ben megcsinálták az első titánium tokos 600m-ig vízálló karórát. 1986-ra pedig, odáig jutott a történet, hogy megalkották az első kerámia bevonatos, 1000m-ig vízálló Seiko Marinemastert. Ez a rövid változat a legfontosabb forduló pontokkal. Ha valaki jobban beleásná magát, ITT a Seiko Prospex hivatalos magyar oldalán megteheti.

A búvárórák elitje Seiko Prospex Sea

A fenti kis történelemórából is látszik, hogy a Seiko egyáltalán nem veszi félvállról ezt a vonalat és egyértelművé válik, miért az övék talán a világ egyik legkedveltebb búváróra kollekciója. Ebben a kollekcióban megtalálható a kisebb méretűtől, az egészen nagyméretű robosztus modellig szinte minden. A kialakításnak nagy szerepe van a sikerben, hiszen ezek az órák, bármilyen öltözékhez jól mutatnak és ez igen nagy előnyt jelent számukra. Ha valami működik, azt minek bolygatnánk? Az idő múlásával és a Seiko technológiai fejlődésével a mai modellek is változtak, de a mechanikus automata szerkezet még mindig helyet kap ezekben az órákban. Bár egy fejlettebb szerkezet típus, de akkor is hagyományos automata.

A másik szerkezet, amivel ezeket a karórákat szerelik nem más, mint a jól bevált Seiko szabadalom a Kinetic. Sok féle variáció kapható ezekből az órákból, ITT a karóra webshop-ban, szinte a teljes pillanatnyi hazai kínálat megtalálható. Utólag még hozzátenném nem hivatalosan, hogy szerintem az óratörténelem egyik legsikeresebb szériájáról beszélünk.